VIII. Régizenei Nyári Akadémia

2025. augusztus 1. és 10. között idén nyolcadik alkalommal várjuk szeretettel mindazokat a 14. életévüket betöltött zenészeket, akiket érdekel a régebbi korok énekes, zenekari és kamarazenei repertoárjának korhű, stílushű megszólaltatása. Az idei évben angol tematikával meghirdetett kurzus fő célja, egy lehetőség szerint „autentikus” vonós zenekari hangzáskép, énekes kisegyüttesek és consortok kidolgozása, de hagyományainkhoz híven idén is lesz improvizáció, csembaló-, continuo- és fuvolaoktatás is.

Ebben az évben is meghívott oktatónk Laura Dümpelmann, akinek irányításával vállalkozó szellemű muzsikusok a furulyajáték és consortozás mellett a menzurálnotáció olvasásával is megismerkedhetnek. Az improvizációs foglalkozásokat ezúttal Johanna Oehler tartja, a hazai lantoktatás fejlődésére reflektálva pedig idén először Asako Ueda vezetésével lantkurzust is hirdetünk! Természetesen kamaracsoportokban minden más hangszerest is szívesen látunk! A kurzus ebben az évben is azt az egyedülálló lehetőséget kínálja énekesek számára, hogy hangszeresekkel együtt próbálhatják ki magukat a korai madrigál-repertoár előadásában és más kamaraformációkban.

A kurzus során korlátozott számban historikus hangszerek is rendelkezésre állnak!

A kurzus helyszíne:

2500, Esztergom, Gesztenye fasor 1.

A kurzus tanárai:

Illés Szabolcs – barokkhegedű, vonósok, kamarazene, zenekar Edőcs Fanni – csembaló, basso continuo, kamarazene, Gáborjáni Szabó Kinga (UK) – cselló, viola da gamba, kamarazene, continuo (aug. 3-10.), Tóth Zsuzsi (B) – ének, kamarazene, Hegyi Barnabás – ének, continuo, kamarazene, Johanna Oehler (D) – furulya, improvizáció (aug. 5-9.), Asako Ueda (NL) – lant, basso continuo, kamarazene, Laura Dümpelmann (D) – furulya, consort, duplanádas reneszánsz hangszerek, menzurálnotációs tréning (aug. 4-7.), Budai Dávid (D) – improvizáció, viola da gamba, vonós basszushangszerek, consort, kamarazene (aug. 3-10.), Gyurina Zsuzsanna – fuvola, kamarazene.

A kurzus során az órák, előadások a következő nyelveken követhetők:

magyar, angol, német, francia

Tanárainkról részletes információk a honlapon alább találhatók.

A Nyári Akadémia záróeseménye a Szentendrei Teátrum szervezésében augusztus 8-10. között Szentendrén tartandó három napos Barokk Minifesztivál lesz, melynek programjaiban a kurzus hallgatói és tanárai is felléphetnek.

RÉSZVÉTELI DÍJ: 50.000 Ft (Beleértve a 20.000 Ft jelentkezési díjat)

amely tartalmazza:

  • a zenekari próbákat (legalább napi 3 óra)
  • a kamaraegyüttesekben való részvételt, kamaraórákat
  • egyéni hangszeres órákat
  • a historikus vonós hangszerekkel való aktív megismerkedés lehetőségét
  • continuós egyéni és kamaraórákat
  • a kurzus koncertjein, előadásain való ingyenes részvételt,

Napijegy passzív hallgatóknak: 10.000 Ft

Szállás:

Az iskolában: 5.000 Ft naponta ( 18 év alattiak számára 3.000 Ft).

Telt ház esetén kollégiumi szállás hasonló árfekvésben a városban is megoldható.

Jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével, valamint a 20.000 Ft-os jelentkezési díj a jelentkezési határidő lejártáig egyesületünk alábbi számlaszámára való befizetésével lehet. A jelentkezési díj összegét a kurzusrésztvevők részvételi díjába beszámítjuk, visszalépés esetén visszatérítése azonban nem kérhető. A jelentkezést csak a jelentkezési díj befizetésével együtt áll módunkban elfogadni. A kurzusdíj fennmaradó részét kérjük a kurzus kezdete előtt ugyanarra a számlaszámra átutalni. Az utaláskor kérjük a résztvevő nevét és a „VIII. Régizenei Nyári Akadémia” megjelölést a megjegyzések rovatban feltüntetni szíveskedjenek.

Jelentkezés:

https://forms.gle/k8fACPr6xy2N4RD49

Számlaszám:

CSODAFORRÁS BAROKK ZENEI EGYESÜLET

MagNet Bank: 16200151-18543119

Jelentkezési határidő 2025. június 30.

A Régizenei Nyári Akadémia kurzusain a Metronóm Közhasznú Nonprofit Kft. által akkreditált 30 órás továbbképzés formájában is részt lehet venni a Kft. által megszabott plusz díj részükre történő befizetésével.

Kurzusunk támogatója:

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close